Gyerekverseny

Beszámoló a Seregélyes Kupáról

2018. május 26-án több, mint 180 kis Harcos gyűlt össze, hogy összemérje erejét és tudását a nyári szünet előtt. A szezon utolsó versenyén a népes utánpótlás hagyományos Zen Bu Kan versenyszámokban versengett, így stílusunk komplexitása ismét megmutatkozott. Formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, önvédelem, álló – és földharc küzdelmeket izgulhattak végig a versenyzők, szülők, edzők, klubvezetők.
A családias hangulat ismét megalapozta a verseny atmoszféráját. Szurkolástól és harci kiáltástól volt hangos a seregélyesi sportcsarnok. Szövetségünk erejét mutatja, hogy több versenyszámban 10-12 fő versengett az érmekért, de legfontosabb ismét az volt, hogy a gyermekek megtanulják méltósággal viselni a győzelmet és emelt fővel a vereséget. Mind testben, mind lélekben fejlődjenek.
Bár a főszereplők a gyermekek voltak, azonban ez a verseny is remek alkalom volt, hogy a bírói csapat új tagjainak képzésére, és arra, hogy tapasztalatot szerezzenek. Ennek célja pedig, hogy minden növendék megtanulja munkájával segíteni a Zen Bu Kan Kempo Közösségét.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük