Kategória: Kempo

KempoKempo verseny

XIII. Csákvár Kupa

2017.11.19-én, vasárnap  még versengtek egyet Székesfehérváron a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség legifjabb növendékei, mielőtt másnap iskolába mentek…

 

 

A megszokott 200 fős mezőny idén is összejött, így garantált volt az éles versengés. Volt olyan versenyszám, ahol 12 fős kategóriában kellett bizonyítania az ifjú kempokáknak. Ugyan az a korosztály versenyzett, amelynél még döntően a készségfejlesztés a legfontosabb, természetesen a versenyzők az érmekért jöttek, ami szintén garantálta a verseny nívóját. 

 

A megszokott színes versenypaletta rendelkezésre állt, formagyakorlatban,  szinkron katában, fegyveres formagyakorlatban, önvédelemben, földharcban, stop-semi contactban és C-viadalban mutathatták meg komplex tudásukat Harcosaink az egész napos versenyen. A legfontosabb pedig ismét az volt, hogy a kempokáknak újfent lehetőséget tudtunk adni, hogy fejlődjenek testben és lélekben egyaránt.

 

17nov
KempoMMA

Kovács Alexandra harmadikként végzett az IMMAF behreini mma világbajnokságán.

Kovács Alexandra harmadikként végzett az IMMAF behreini mma világbajnokságán 56 kilogrammos súlycsoportban. Kovács Alexandra szerdán a kazah Gulmira Nugmanovát intézte el egy perc alatt....

04okt
Kempo

IV.Katana Kupa

Interjú Gigor Sándor kempo mesterrel   -Mikor fogalmazódott meg benned először hogy versenyt szeretnél szervezni? G.S.: Még mielőtt fekete öves lettem,már akkor elhatároztam,hogy a...

09Sze
Felnőtt versenyKempoMMA

Tóth Ádám és Kugler András újra ketrecbe lép

  Szeptember 9-én újra ketrecben láthatunk. Nyáron Zen Bu Kan Kempo 2. danra vizsgáztál márciusban pedig a HMMAF bajnokságon egy kiváló lábfeszítéssel hoztad a meccset. Hogy tudod a...

03nov
KempoMMA

Négy Kempos az amatőr MMA európa bajnokságon

November 22-26-ig rendezik meg az IMMAF (International Mixed Matrial Art Federation) európai megmérettetését Prágában. Éredemes tudni, hogy ez a szervezet közvetlenül, a világ legismertebb és...

28okt
Kempo

Újabb nyolc mester szerzett Kempo Szakedzői képesítést a Testnevelési Egyetemen

2016. 10.26-án, újabb nyolc mester és klubvezető, tett sikeres vizsgát a Testnevelési Egyetemen, mint Kempo Szakedző. A szövetséget a képzésért felelős Kyoshi Palotás Ferenc, valamint...

25okt
Felnőtt versenyGyerekversenyKempo

XXI. Hanshi Kupa beszámoló

A hétvégén lezajlott a XXI. Hanshi Kupa, a Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség legpatinásabb versenye. A nyílt nemzetközi tornán közel 200 harcművész mutatta be felkészültségét,...

16okt
Felnőtt versenyGyerekversenyKempoTörténelem

Hogy miért a Hanshi kupa a legfontosabb versenyünk, és kik azok a Hanshik?

  Idén már XXI. alkalommal rendezzük meg a Hanshi kupát, ám sokan nem értik, miben különbözik ez a verseny a többitől. Ezt a versenyt, stílusalapító nagymesterünk, Soke Dr. Harnos Imre...

07okt
Felnőtt versenyGalériaKempo

21. Hanshi Kupa

Kárászi Balázzsal, a 21. Hanshi Kupa főszervezőjével beszélgettünk, a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség legnagyobb nemzetközi versenyéről. Sz: Kérlek, mesélj pár szóban a Hanshi Kupa...

19Sze
Kempo

Profik, akik a Kempoból nőttek ki: III. rész

Elérkeztünk sorozatunk harmadik, befejező részéhez, melyben az egyik legrutinosabb profival, Karacs Attilával beszélgetünk. Attila már befejezte profi pályafutását, de nagyon közel volt a...