Egyéb

Kovács Alexandra az első magyar MMA világbajnok!

A Zen Bu Kan Kempo adta Magyarország első amatőr MMA világbajnokát!

2018 IMMAF-WMMAA World Championship, Bahrain, Manama

Ez volt az első év, hogy az MMA sportot képviselő két nagy világszervezet együtt rendezte meg az amatőr MMA világbajnokságot, így Bahreinbe 51 ország 372 versenyzője érkezett, hogy összemérjék tudásukat. Tavaly az IMMAF szervezet világbajnokságán sajnos csak bronzérmet sikerült szereznünk, így határozott céllal érkeztünk a versenyre, ami az aranyérem volt. A felkészülés is ennek szellemében telt. A tíz hetes program végén Szandi kiváló formában várta a küzdelmeket.
Az első ellenfél a tunéziai Abidi Marien volt, aki a selejtezőben kopogtatással búcsúztatta cseh ellenfelét.  A második ellenfél a rutinos olasz Ilaria Norica volt, akivel már találkoztunk a 2017-es Európa bajnokságon. Akkor Szandi egyhangú pontozással győzött.  Mindkét mérkőzés a második menetben ért véget TKO-val.A döntőbe a finn Janika Antinmaa  érkezett a másik ágon. Ő az idei év Európa bajnoka (sajnos azon a versenyen nem tudtunk részt venni).
Az első menetben Szandi támadott, majd eldobta a finn lányt. Janika azonban ügyesen védekezett, és a helyzetet a saját javára tudta fordítani, így Szandi került alulra. Ez a pozíció maradt a menet végéig. Tudtuk, hogy ezt a menetet a bírók az ellenfélnek adták.
A második menetben viszont Janika indított egy rúgást, amit Szandi elkapott, és földre vitte ellenfelét, gyakorlatilag lemásolva az előző napi 2. menetet. A finn lány menekült volna, de már nem tudott. Szandi ráült, és a folyamatosan ütötte ellenfelét. A bíró a menet vége előtt beszüntette a mérkőzést.
Fantasztikus érzés volt. Az egész heti feszültség eufórikus örömmé változott. Alig tudtuk elhinni ami történt.
A versenyzés egyik legfontosabb alapja a nevezési díj, és útiköltség. Ezúton is köszönöm szponzorainknak, hogy lehetővé tették részvételünket a világbajnokságon:
A Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség, BioTechUSA, K&K PR & MÉDIA, Respect, Dorko, Beast Mask, és nem utolsó sorban a támogató barátok, edzéstársak, szülők. /Palotás Ferenc mester – Alexandra felkészítő mestere/

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük