Egyéb

Jerger Marci győzött

Jerger Márton a Nebo Se versenyzője MMA szabályrendszerben lépett a szorítóba II. Répcelaki Küzdősport Gálán. Marcinak mindössze 48 másodperc kellett, hogy diadalmaskodjon ellenfelén. Egy gyors kézkombinációt követett két térdrúgás, majd a földre kerülve egy folytassál kopogtatott. 

Gratulálunk nekik és felkészítő mesterének! 

EgyébFelnőtt versenyKempoKempo versenyMMASportVerseny

Az én utam a küzdősport

Kárászi Kovács Alexandráról (továbbiakban Szandi) jelent meg egy cikk az egyik legrégebbi (1888) tudományos magazinban, a National Geographicban. Azt hiszem ez sokat elmond a harcművészetekbe és  küzdősportokba  fektetett munkájáról. 

Szandi az egyik legkiemelkedőbb Zen Bu Kan Kempo harcos. Számtalan hazai, nemzetközi és világversenyen bizonyította, hogy nincs nála jobb. Több küzdősportban is jeleskedett, mint: birkózás, thai box, brazil jiu jitsu,  grappling, K1 és még sorolhatnánk.

 

 

A számtalan világbajnoki és európai bajnoki cím közt a legkiemelkedőbb teljesítménye, hogy 2018-ban Bahreinban megnyerte a nemzetközi szövetség (IMMAF) és a világszövetség (WMMAA) közösen rendezésű világversenyét. Ez neki sikerült először magyarként. 

Aki ismeri tudja, hogy a kempo edzések mellett mennyi plusz munka van ezekben a sikerekben.  Napi több edzés, hétvégi szemináriumok, erő és állóképesség fejlesztő   edzések, fogyasztás, utazás, rengeteg nélkülözés és mindezt iskola, illetve munka mellett. Szandi kitartása, alázata és hozzáállása példaértékű minden feltörekvő harcos számára.

Remélem láthatjuk még azt az elszánt, félelmet nem ismerő tekintetet, mellyel fellépett a küzdőtérre.

Büszkék vagyunk rád Szandi!  

Az alábbi linken olvashatjátok a cikk egy részletét. 

Az én utam a küzdősport

 

Egyéb

Kempos összefogás az Erzsébet-táborokban

 

Egyik legfontosabb feladatunk, hogy a gyerekek tudomására hozzuk, hogy milyen nagy jelentősége is van a sportnak. Gyerekkorban a stressz és a szorongás egyik alapja a céltalanság. A sport folyamatos és teljesíthető kihívások elé állítja a gyerekeket. Ennek eredménye a fejlett szociális készség, az önálló problémamegoldó képesség és a kihívások keresése.  

                                    

 

 

A kempoval való megismerkedés egyik remek lehetősége a nyáron megrendezésre kerülő Zánkai Erzsébet – tábor. A tábor több ezer gyerek befogadására képes és a programokat egész nyáron biztosítja a gyerekek számára.  

 

Ezen a nyáron a Magyar Kempo Szervezetek Szövetsége 10 alkalommal tartott egész napos edzést a táborozóknak. 

Köszönjük az egyesületeknek, hogy népszerűsítik a kempot és külön köszönet a szervezésért Metzger Antal mesternek. 

Egyéb

Kik is a mesterek?

Kik is a mesterek? Talán mikor ez a szó elhangzik, mindenkinek egy végtelenül bölcs, idős ember jut eszébe, aki már előre tudja, hogy mi lesz a következő lépésünk. Olyan ember, aki megvívta az összes  belső és külső harcát, aminek köszönhetően egy olyan gondolkodásmódra tett szert, amivel képes a problémákat és a konfliktusokat békésen és igazságosan kezelni.

Volt szerencsém Nagymesterünkkel sokat beszélgetni és az egyik ilyen beszélgetés során elmesélt egy történetet az életéből. Nem emlékszem pontosan, hogy mik voltak a  beszélgetés előzményei, de arra igen, hogy valami vagy valaki zavart az akkori életemben és a véleményét szerettem volna kikérni. Imi bácsiról tudni kell,  hogy ritkán ad egyenes választ. A válasz legtöbbször egy történet. Íme a történet: 

“Kinéztem magamnak egy édességet a boltban viszont nem volt nálam elég pénz. Hazamentem és kiborítottam az ágyamra a perselyem. Megszámoltam mennyi  pénzem van. Kicsivel több volt, mint amennyire szükségem lett volna.  Beletömtem a zsebembe az érméket és boldogan indultam vissza a boltba. Levettem a kiszemelt édességet a polcról és sétálni kezdtem a pénztárhoz.  A sorban állva gondosan előkészítettem a pénzt, hogy ne ezzel menjen majd az idő. Mosolyogva néztem a pénztárosra, a markom tele volt az aprókkal és nyújtottam felé a pénzt. Az eladó hölgy viszont nem viszonozta a mosolyom és a pénztárgép melletti pultra mutatott, hogy oda öntsem az aprót. Még egyszer megpróbáltam felé nyújtani a markom, mert nem akartam a pultra önteni, hogy utána onnan kelljen majd szegénynek felszednie. De ő szigorúan a pultra mutatott. Így végül oda öntöttem. Kimentem a boltból és csak álltam és gondolkoztam. Nagyon zavart, hogy nem fogadta el a kezemből. Ekkor észrevettem az utcában egy virágboltot. A megmaradt pénzemből vettem egy száll virágot. Visszamentem a boltba, az eladóhölgy felé nyújtottam és kedvesen megkérdeztem tőle, hogy ezt elveszi e a kezemből. A hölgy elmosolyodott, megköszönte és elfogadta a virágot. “

Dr. Harnos Imre életének egy története.  Az a kisfiú aznap egy nagy ajándékot adott valakinek.  

Egy ilyen történetet hallva talán nem is azt hiányoljuk, hogy kevés ilyen ember van a világon, hanem, hogy “mi” nem tudjuk mindig így kezelni a problémákat. Ami fontos, hogy a hajlandóság megvan bennünk. Hiszem, hogy valahol mélyen az ilyen képességek elsajátítása miatt is léptünk a harcművészet útjára. 

boxFelnőtt versenyKempo versenyMMAOrszágos BajnokságSportSportsVerseny

I. Bajai MMA Verseny

Hétvégén megrendezésre került az I.Bajai MMA Verseny, melyen a Zen Bu Kan Kemposok is képviseltették magukat. 

A Profi Kempo Akadémiából három, míg a Nebo Dojo-ból 1 fő mérkőzött MMA szabályrendszerben. 

Gombaszögi Viktóriáé (PKA) volt az első mérkőzés, ahol egy rutinos versenyzővel Juhász Beátával (SÁRKÖZI MMA TEAM, SZEGED) mérhette össze tudását. A küzdelem végig ment és a hölgyekhez méltóan mindent beleadtak és egy másodpercet sem pihentek. A mérkőzést végül Beáta nyerte pontozással, így Gombaszögi Viktória a második helyen végzett. 

Lamik Armand (PKA) és Krausz Bence (PKA) a 70.3 kg-os súlycsoportba mérték be magukat sikeresen.  Összesen tízen voltak ebben a divízióban. Armandnak egy nyertes és egy vesztes mérkőzése volt. Bencének két nyertes mérkőzése, amivel a döntőbe került. A diviziót végül Bence nyerte meg, Armand pedig a harmadik helyen végzett. Szép teljesítmény mind a kettőjüktől. 

Jerger Márton (NeboDojo), Krausz Bencéhez hasonlóan először lépett az oktogonba. Marci súlycsoportjában hatan voltak. Első két mérkőzését idő előtt, már az első menetben befejezte. A harmadik ellenfele egy rutinos versenyző volt, akin végül Marci nem tudott felül kerekedni. A döntőben kikapott, így a második helyen végzett.

Hatalmas gratuláció nekik és nem utolsó sorban felkészítő mestereiknek, Takács Attilának, Baricz Máténak és Jerger Barnabásnak.

Hajrá Kempo! 

 

Edzőtábor

Központi Edzőtábor Felsőtárkány 2021

A Zen Bu Kan Kempo Központi Edzőtábora az ország egyik legnagyobb létszámú edzőtábora. Ebben az évben közel 430 ember vett részt az egy hétig tartó, napi négy edzésből álló programsorozaton. A korosztály és a képzettségi szint vegyes.

 

A felsőtárkányi tábor több ezer négyzetméternyi helyen terül el. Több fajta szálláslehetőséggel, hatalmas tisztásokkal, tágas parkszerű pihenőkkel, egy közel 500 m2-es letatamizott sátorral,  étteremmel, medencével és egyéb wellness lehetőséggel várja vendégeit.

 

Kemposként elképesztő látvány ennyi másik kempost egy helyen látni. Mintha egy olyan faluban lennék, ami lemaradt a térképről. Egy olyan helyen ahova nem ér el a világ zaja.

 

Pár adat a táboról: 430 résztvevő, napi 4 edzés, (összesen 118 edzés lett megtartva a táborban), vizsgafelkészítők, danvizsga, military játékok, törésbemutató, bírói képzések, önvédelmi bemutatók…

 

Azt hiszem a fenti számok tökéletesen szemléltetik közösségünk erejét és vezetőink kitartó munkáját!

 

Jövőre is várunk mindenkit szeretettel!

Országos BajnokságVerseny

Seregélyes OB 2021

Az idei évben nem bővelkedhetünk versenyekben, ezen kíván enyhíteni a Sárosdi Kempo SE által szervezett Országos Bajnokság, melyen minden korosztályban, minden súly-, és övkategóriában lehet a megszokott versenyszámokban indulni.

Időpont: 2021.05.08. szombat

Helyszín: Seregélyes Fő út 201. Sportcsarnok

A járványvédelmi intézkedések miatt kérjük, hogy mindenki figyelmesen olvassa át az elérhető a versenykiírást!

Sikeres és sérülésmentes felkészülést kívánunk!

RiportTöréstechnikaVideo

Sportkempo riport

boxFelnőtt versenyKempo versenyPusztakezesVerseny

Ultimate Kempo Fight II.

A tavaly őszi időszak alatt kísérleti jelleggel Budapesten megrendezett UKF lehetőséget teremtett a vírushelyzettől sújtott versenyhiányos időszakban versenyzőink számára, hogy korlátozott számban, ill. keretek közt, de megmérethessék magukat. A sikerre való tekintettel a szervezők ez év tavaszán folytatják a megkezdett munkát, így eseménysorozattá bővítve a versenyt.

May be an image of 1 person and indoor

A verseny egyéni jelentkezéses alapú, A-Viadal és Pusztakezes Viadal szabályrendszerben lehet indulni. A mérkőzések előre meghatározott időben kezdődnek, amely a verseny előtt legkésőbb egy héttel kihirdetésre kerülnek! A szigorú előírások miatt a versenyen nézők nem vehetnek részt, online videostream formában viszont követhetik az eseményeket, és szurkolhatnak a küzdőknek.

May be an image of 1 person and standing

További részletek, és kapcsolat az esemény Facebook oldalán: Ultimate Kempo Fight

EgyébHealthVerseny

Közlemény – október

Figyelem! A korábbi közleményhez képest frissített információk!

A Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség elnöksége a járványhelyzetre való tekintettel az alábbi döntéseket hozta meg, a Szövetség 2020. év hátralévő részében fennmaradó versenyeivel és rendezvényeivel kapcsolatban:

  • Eger Kupa, 2020. október 24. – ELMARAD.
  • Csákvár Kupa (5-13 évesek számára), 2020. november 14. Csákvár MEGRENDEZÉSRE KERÜL KÜLÖNLEGES ÓVINTÉZKEDÉSEKKEL. 
  • XXV. Hanshi Kupa (14 éves kortól, World Sport Kempo 2020 helyett), 2020. november 28. BudapestMEGRENDEZÉSRE KERÜL KÜLÖNLEGES ÓVINTÉZKEDÉSEKKEL.
  • Központi övvizsga (minden korosztály), 2020. december 5. BudapestMEGRENDEZÉSRE KERÜL KÜLÖNLEGES ÓVINTÉZKEDÉSEKKEL.

A megrendezésre kerülő események törlési jogát a szervezők fenntartják. Az esetleges változásokról a Szövetség mindenkit időben tájékoztat.

 

Budapest, 2020. október 16.

Tisztelettel:

         Kárászi Balázs

    Elnök