Kárászi Kovács Alexandráról (továbbiakban Szandi) jelent meg egy cikk az egyik legrégebbi (1888) tudományos magazinban, a National Geographicban. Azt hiszem ez sokat elmond a harcművészetekbe és küzdősportokba fektetett munkájáról.
Szandi az egyik legkiemelkedőbb Zen Bu Kan Kempo harcos. Számtalan hazai, nemzetközi és világversenyen bizonyította, hogy nincs nála jobb. Több küzdősportban is jeleskedett, mint: birkózás, thai box, brazil jiu jitsu, grappling, K1 és még sorolhatnánk.
A számtalan világbajnoki és európai bajnoki cím közt a legkiemelkedőbb teljesítménye, hogy 2018-ban Bahreinban megnyerte a nemzetközi szövetség (IMMAF) és a világszövetség (WMMAA) közösen rendezésű világversenyét. Ez neki sikerült először magyarként.
Aki ismeri tudja, hogy a kempo edzések mellett mennyi plusz munka van ezekben a sikerekben. Napi több edzés, hétvégi szemináriumok, erő és állóképesség fejlesztő edzések, fogyasztás, utazás, rengeteg nélkülözés és mindezt iskola, illetve munka mellett. Szandi kitartása, alázata és hozzáállása példaértékű minden feltörekvő harcos számára.
Remélem láthatjuk még azt az elszánt, félelmet nem ismerő tekintetet, mellyel fellépett a küzdőtérre.
Büszkék vagyunk rád Szandi!
Az alábbi linken olvashatjátok a cikk egy részletét.
Kapcsolódó cikkek

II. Respect Kupa 2025
febr 02, 2025
Egész napos kihívás kempo módra!
jan 20, 2025
24 órás Kempo edzés
jan 06, 2025
UWSKF Világkupa 2024
dec 10, 2024
UWSKF – Hanshi Cup 2024 – Törökbálint
dec 05, 2024