Szandi az elmúlt 3 évben meghódította az országot és az egyik legkiemelkedőbb versenyzővé vált. A tehetség találkozását láthattuk egy kiváló szakmai támogatással?
-Pár éve az edzőtáborban arról beszélgettünk a mesterekkel, milyen sok kiemelkedő MMA versenyző indult a Zen Bu Kan Kempo szervezettől, akik akkor tudtak igazán érvényesülni, amikor már letették a fekete git. Sokat gondolkoztam rajta, hogyan menedzselnék egy versenyzőt a ZBK Kempo szervezeten belül, milyen értékeket, elveket tartok fontosnak. Szandival akkor már együtt dolgoztunk, válogatott volt és sok érmet nyert a WAC versenyein. Beszélgettünk róla milyen versenyrendszer felé induljon tovább. Ekkor született a megállapodás köztünk, miszerint ő elvégez minden munkát, amit én mondok és minden menedzseléssel kapcsolatos feladatot rám bíz, én pedig biztosítok mindent, ami a sikeres versenyzéshez szükséges. Az eredmények azt mutatják, jó munkát végeztünk.
Mik voltak a legnagyobb kihívások ezekben az időszakokban?
-Sajnos hazánkban még mindig nincs kitaposott út azok előtt, akik MMA versenyzéssel szeretnének foglalkozni, így a legnehezebb döntés az volt, hogy merre induljunk el. Hamar kiderült, hogy a „profi versenyzés” egyelőre nem jó irány. Értéket szerettem volna teremteni, nem pedig eladni a versenyzőmet boxzsáknak. Ekkor jött a lehetőség, hogy a magyar amatőr MMA szervezet (HMMAF) tagjaként elinduljunk a 2016-os Amatőr MMA Európa Openen.
Egy profi versenyző felkészítése minden bizonnyal kiemelt figyelmet kíván egy mestertől. Hogy oldottad meg azt hogy a többi tanítvány se érezze azt hogy minden e körül forog?
-Kezdetben szerencsés helyzetben voltunk és külön tudtam foglalkoztam Szandival, az elmúlt egy évben viszont már a többi kempokával együtt készülünk. Természetesen mindenki a felkészültségének megfelelő mértékben vesz részt a munkában. Csapatban dolgozunk, és sok segítséget kapok dr. Havas-Sághy Gábor mestertől, illetve a barna öves tanítványaimtól. Megosztjuk a feladatokat.
Segít egy harcművészeti közösségnek ha profi versenyzői is vannak?
-Semmiképpen nem nevezném Szandit profinak. Tanárnőként dolgozik, én vállalkozó vagyok, és van családom is. Nem tudunk hónapokat a tengerentúlon edzőtáborozni. Munka mellett, a szabadidőnkben készülünk a versenyekre. Úgy látom a klub többi tagjának is motiváló együtt edzeni, Szandival készülni a versenyekre. A siker a velük közös munkánk eredménye.
Hogy élted meg azt hogy sikerült egy ilyen tehetséget az ország legkiemelkedőbb versenyzőjévé kinevelni?
-Életre szóló emlékeket viszek magammal. Büszke vagyok az együtt elvégzett munkára.
Sokat segít a kempo rendszere hogy valaki akár profi versenyzővé is válhasson?
-Hatalmas előnye van a Zen Bu Kan Kempoból érkezőnek a ketrecben. Fontosnak tartom egy versenyző felépítésében, hogy nagy kudarcok nélkül tudjon fejlődni. Szervezetünk fokozatosan egymásra épülő versenyrendszere felkészíti a harcosokat a ketrec szabályaira.
Amit még meg kell említeni, az a fegyelem, és a tisztelet. Ha nincs is rajtuk a fekete gi, erről megismerhetsz egy kempo harcost.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.