GyerekversenyKempo

V. Seregélyes Kupa!

Ötödik alkalommal került megrendezésre a Sárosdi Kempo SE szervezésében a Seregélyes Kupa. A Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség 12 év alatti gyerekversenyén, 26 klub, 180 indulója mérette meg magát technikai, és küzdelmi számokban.

_MG_8034_1

A verseny fényét emelte, hogy jelen volt Soke Dr. Harnos Imre Stílusalapító mesterünk is, aki ajándékkal is kedveskedett a klubok legjobbjainak. Minden gyerek, és felnőtt harcos személyesen érezhette a Nagymesterünkből áradó szeretetet, és energiát.

_MG_6937_1

A technikai számok formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, szinkron formagyakorlat és önvédelem voltak. Mivel a Zen Bu Kan Kempo harcművészet, ezen technikai számok közül legalább egyben indulnia kellett mindenkinek. Természetesen, akik régebb óta gyakorolják a kempot több technikai számban is indultak.

A technikai számok mellett küzdelmi versenyszámok is voltak, mivel a ZBK Kempo egyik alapelve, hogy a versenyhelyzetben is ki kell próbálni, gyakorolni kell a küzdelmi technikák hatékonyságát. A gyerekeknél ez megfelelő védőfelszerelésben, és kontrolált erővel történik. Szinte minden gyerek indult földharcban, ami nagy népszerűségnek örvend az ifjak között. Itt a küzdelmek állásból indulnak, majd földre vitel után a földön folytatódnak. A kisebbeknél leszorításokra kell törekedni, ezekre lehet pontot kapni, a 10 év felettieknél kopogtatni, feladásra is lehet kényszeríteni egymást.

_MG_6791_1

Két ütő-rúgó szám is volt, a kisebbek az úgynevezett stop-semi contact küzdelem, itt a tiszta, érintő találatok esetén a mérkőzést egy pillanatra megállítva kapnak pontot a srácok. A nagyobbak már C-viadalban indultak, ahol az érintő erejű ütéseket, rúgásokat folyamatos küzdelemben pontozzák, és már a földrevitel majd az ezt követő földharc is engedélyezett 10 másodpercig.

A verseny legeredményesebb versenyzői korosztályonként:
Gyermek 1 fiú Farkas Ádám Székesfehérvári Kempo SE, és Németh Ferenc Kamion Kempo SE
Gyermek 1 lány Lóránt Dalma Székesfehérvári Kempo SE
Gyermek 2 fiú Keresztes Olivér Csákvári Kempo SE
Gyermek 2 lány Varga Imola Csákvári Kempo SE
Gyermek 3 fiú Pap Sámuel Kismészáros Kempo SE
Gyermek 3 lány Reichert Jázmin Székesfehérvári Kempo SE
Gyermek 4 fiú Veres Dávid Sárosdi Kempo SE
Gyermek 4 lány Koncz Emese Sárosdi Kempo SE

Vélemény, hozzászólás?