Tisztelt Edzők, Klubvezetők, Bírók, Versenyzők – KEMPÓSOK!
Azt a tiszteletet és elismerést amit irántatok érzek az elmúlt hétvégén tapasztaltakkal kapcsolatban, nem tudom jobban és másképpen kifejezni csak így:
OSU!
Azt gondolom, hogy aki bárhogyan is jelen volt a rendezvényen, az megérezhette azt a lelki többletet, amit ez verseny nekem is adott és remélem, hogy még sok ilyen élményben lehet részem Veletek!
A 1st UWSKF European Open & 22nd Hanshi Cup megrendezésével a magyarországi Kempo-s összefogás letette a névjegyét az asztalra és kétséget nem hagyva kiérdemelte vele a résztvevő országok elismerését és tiszteletét. Példa értékű teljesítmény volt, amit a szervezők és a fő szervező: Kárászi Balázs, az adminisztrációs csapat és vezetőik: Denczinger Dávid, Dr. Nagy Máté valamint versenybírók, pást vezetők és a főbíró: Kormos László nyújtottak! A versenyzőink helytállásáról, teljesítményéről pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszelni, ami pedig nem más, mint a magas szintű edzői munkánk visszaigazolása.
Köszönöm a vezetők segítségét, toleranciáját és a támogatását: Dr. Harnos Imrének, Lévai Lászlónak, Lovász Gábornak, Metzger Antalnak, Erdélyi Ferencnek, Palotás Ferencnek, Lengyel Tamásnak, Takács Attilának, Kabina Balázsnak, Bakos Balázsnak, Durkó Zoltánnak, Bajaczán Péternek, Horváth Zoltánnak! Kiderült, hogy tudunk együtt dolgozni ha közös a célunk!
A külföldi csapatvezetők, edzők véleménye mind az volt, hogy ilyen feszített ütemű és gördülékenyen menő versenyen még soha nem vettek részt! Ha voltak is reklamációk a bíráskodással, bírói munkával kapcsolatosan, az soha sem a szakmaiságot vagy a bírói részrehajlást kifogásolta, pusztán csak a versenyzői, edzői oldalról a versenyszabályok ismeretének a hiánya okozta!
Magasra tettük a mércét ezzel a versennyel és innentől ebből a szintből nem engedhetünk!
Tisztelettel:
Papp Valér
elnök
Magyarországi Kempo Szervezetek Sportági Szövetsége
Kapcsolódó cikkek

Központi nyári edzőtábor 2023
júl 17, 2023
XII. Seregélyes kupa gyerekverseny
jún 05, 2023
Városligeti gyermeknap
máj 31, 2023
Edzőtábor a válogatott csapat részére
máj 25, 2023
Országos Bajnokság – beszámoló
máj 10, 2023
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.