🥊🔥 Zen Bu Kan Kempo versenyzők az IMMAF Balkan Championshipen!
2026. május 7–10. között került megrendezésre Belgrádban az egyik legerősebb régiós amatőr MMA verseny, az IMMAF Balkan Championship, ahol a magyar csapat tagjaként több Zen Bu Kan Kempo versenyző is ketrecbe lépett. A mezőny rendkívül erős volt, magas szintű nemzetközi ellenfelekkel és komoly tempójú mérkőzésekkel. 💪🥋
🔥 Kabina Benedek elképesztő formában versenyzett, és fantasztikus teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet:
🏆 Mind a 4 mérkőzését az első menetben, kopogtatással nyerte meg, ezzel magabiztosan bizonyítva felkészültségét és földharc tudását. Szenzációs teljesítmény volt! 👏🥇
🥈 Papp Bence a 57 kg-os súlycsoportban ezüstérmet szerzett.
A döntőig vezető úton két kiváló győzelmet aratott:
➡️ szerb ellenfelét Buggy Choke fojtással győzte le,
➡️ bolgár ellenfelét pedig karfeszítéssel kényszerítette feladásra.
A fináléban ezúttal alulmaradt, de ismét rengeteg tapasztalatot szerzett egy erős nemzetközi mezőnyben. 👏🥈
🥊 Hollósy Donát az U18-as korosztály -74,8 kg-os kategóriájában lépett ketrecbe. Az első mérkőzésen a hazai versenyző ellen sajnos egy fojtás döntötte el a küzdelmet. Ezután az aktuális világbajnok osztrák versenyző ellen vívott kemény és fegyelmezett három menetes mérkőzést, ahol magas színvonalú teljesítményt nyújtott. A harmadik mérkőzésén a bolgár ellenfelét végig dominálva, pontozással győzte le. A negyedik ellenfél sérülés miatt már nem tudott kiállni.
💬 Donát számára hosszú idő után ez volt az első komoly nemzetközi MMA megmérettetés, amely értékes tapasztalatokat adott a további fejlődéshez.
💥 Juhász Ábel hatalmasat küzdött a tornán, és végül a 4. helyen végzett. Az egyik mérkőzését látványos kiütéssel nyerte meg, azonban a fejet ért találat miatt a mérkőzést végül leállították. 😁💥 A többi összecsapása rendkívül szoros volt, pontozással dőltek el, ráadásul egy pontlevonás is nehezítette a helyzetét szembe nyúlás miatt. Ettől függetlenül nagyot harcolt és méltón képviselte a magyar csapatot! 👏
🙏 Gratulálunk minden versenyzőnek és edzőnek!
Az ilyen nemzetközi versenyek óriási tapasztalatot jelentenek, és ismét megmutatták, hogy a Zen Bu Kan Kempo versenyzői nemzetközi szinten is képesek felvenni a versenyt a legerősebb mezőnnyel.
🥋 Hajrá Magyarország, hajrá Kempo!

Kapcsolódó cikkek
IMMAF Youth Championship 2026
aug 20, 2026
ZBK Kempo övvizsga anglia 2026
júl 14, 2026
Központi edzőtábor Cserszegtomaj 2026
júl 05, 2026
Combat X MMA gála / Papp László Sportaréna 2026
jún 08, 2026
III. Sárbogárd kupa 2026
jún 01, 2026