Országos Ifjúsági-Junior Harcművészeti Verseny
Idén is sikeresen vette kezdetét az őszi versenyszezon első országos megmérettetése, a rangos IX. Katana Kempo Kupa. Október 27-én Nagykátán gyűltek össze hazánk fiatal harcművészei, hogy összemérjék tudásukat különféle kategóriákban és versenyszámokban. Az ország minden tájáról összesen 140 versenyző lépett tatamira.
A verseny különleges sportélményt kínált mind a versenyzőknek, mind a szép számban megjelent közönségnek, amely lélegzetvisszafojtva figyelte a technikás formagyakorlatokat, az önvédelmi bemutatókat és a heves csatákat. Külön öröm, hogy a versenynap súlyosabb sérülések nélkül zárult, lehetőséget adva minden sportolónak, hogy teljes tudásával mutatkozzon be.
A rendezvény fénypontjaként a 2024-es év Bajnoka címet Szombati Szabolcs debreceni versenyző hódította el, aki kiemelkedő technikai tudásával és szellemi hozzáállásával méltán érdemelte ki az elismerést. Szívből gratulálunk Szabolcsnak, valamint minden résztvevőnek, és köszönet illeti a felkészítő mestereket is, akik odaadó munkája nélkül nem születhettek volna ilyen kiváló eredmények.
Mindenkinek köszönjük a részvételt és az élményteli versenynapot! Már most izgalommal várjuk a következő év JUBILEUMI X. Katana Kempo Kupáját, amely még több felejthetetlen pillanattal fogja gazdagítani a hazai kempo sport világát.
Kapcsolódó cikkek

II. Respect Kupa 2025
febr 02, 2025
Egész napos kihívás kempo módra!
jan 20, 2025
24 órás Kempo edzés
jan 06, 2025
UWSKF Világkupa 2024
dec 10, 2024
UWSKF – Hanshi Cup 2024 – Törökbálint
dec 05, 2024