KempoMMA

Kovács Alexandra harmadikként végzett az IMMAF behreini mma világbajnokságán.

Kovács Alexandra harmadikként végzett az IMMAF behreini mma világbajnokságán 56 kilogrammos súlycsoportban. Kovács Alexandra szerdán a kazah Gulmira Nugmanovát intézte el egy perc alatt. Nugmanova agresszívan kereste a fölreviteli lehetőségeket, de a magyar lánynak sikerült megkontráznia a dobását, és ő került az MMA-ban az egyik legkedvezőbbnek számító pozícióba, a lovaglóüléses leszorításba, ahonnan azonnal elkezdte ütésekkel bombázni ellenfele fejét. Nugmanova meg sem tudott moccanni, és amint egyre súlyosabb ütéseket nyelt be, a bíró félbeszakította a mérkőzést.

 

 

Az elődöntőben magyar idő szerint csütörtök dél körül Michele Oliveira ellen lépett ketrecbe. A brazil versenyző eleinte nagyon dominált, de azután a magyarnak sikerült összeszednie magát. Az utolsó menet különösen drámaira sikerült, ugyanis előbb majdnem sikerült Kovács Alexandrának egy hátsó fojtást beakasztania, majd másodpercekkel a meccs vége ütésekkel rendítette meg Oliveirát, akit csak a gongszó mentett meg a vereségtől. A KO elkerülésével viszont a pontozóbírákra maradt a döntés, akik a brazilt látták jobbnak. (forrás index.hu)

Vélemény, hozzászólás?