Kik is a mesterek? Talán mikor ez a szó elhangzik, mindenkinek egy végtelenül bölcs, idős ember jut eszébe, aki már előre tudja, hogy mi lesz a következő lépésünk. Olyan ember, aki megvívta az összes  belső és külső harcát, aminek köszönhetően egy olyan gondolkodásmódra tett szert, amivel képes a problémákat és a konfliktusokat békésen és igazságosan kezelni.

Volt szerencsém Nagymesterünkkel sokat beszélgetni és az egyik ilyen beszélgetés során elmesélt egy történetet az életéből. Nem emlékszem pontosan, hogy mik voltak a  beszélgetés előzményei, de arra igen, hogy valami vagy valaki zavart az akkori életemben és a véleményét szerettem volna kikérni. Imi bácsiról tudni kell,  hogy ritkán ad egyenes választ. A válasz legtöbbször egy történet. Íme a történet: 

“Kinéztem magamnak egy édességet a boltban viszont nem volt nálam elég pénz. Hazamentem és kiborítottam az ágyamra a perselyem. Megszámoltam mennyi  pénzem van. Kicsivel több volt, mint amennyire szükségem lett volna.  Beletömtem a zsebembe az érméket és boldogan indultam vissza a boltba. Levettem a kiszemelt édességet a polcról és sétálni kezdtem a pénztárhoz.  A sorban állva gondosan előkészítettem a pénzt, hogy ne ezzel menjen majd az idő. Mosolyogva néztem a pénztárosra, a markom tele volt az aprókkal és nyújtottam felé a pénzt. Az eladó hölgy viszont nem viszonozta a mosolyom és a pénztárgép melletti pultra mutatott, hogy oda öntsem az aprót. Még egyszer megpróbáltam felé nyújtani a markom, mert nem akartam a pultra önteni, hogy utána onnan kelljen majd szegénynek felszednie. De ő szigorúan a pultra mutatott. Így végül oda öntöttem. Kimentem a boltból és csak álltam és gondolkoztam. Nagyon zavart, hogy nem fogadta el a kezemből. Ekkor észrevettem az utcában egy virágboltot. A megmaradt pénzemből vettem egy száll virágot. Visszamentem a boltba, az eladóhölgy felé nyújtottam és kedvesen megkérdeztem tőle, hogy ezt elveszi e a kezemből. A hölgy elmosolyodott, megköszönte és elfogadta a virágot. “

Dr. Harnos Imre életének egy története.  Az a kisfiú aznap egy nagy ajándékot adott valakinek.  

Egy ilyen történetet hallva talán nem is azt hiányoljuk, hogy kevés ilyen ember van a világon, hanem, hogy “mi” nem tudjuk mindig így kezelni a problémákat. Ami fontos, hogy a hajlandóság megvan bennünk. Hiszem, hogy valahol mélyen az ilyen képességek elsajátítása miatt is léptünk a harcművészet útjára.